|
1. fejezet
2010.05.01. 20:06
Sötét éjszaka volt, ami mostanában nem ment ritkaságszámba. Voldemort Nagyúr hatalma teljében tombolt, a világ úgy hullott térdre, ahogy ő akarta. Halálfalói lesték minden parancsát, csak egyet csettintett, és százakat küldtek a halálba. Csak egyvalami nem hagyta nyugodni. Egyetlen apró hiba, egyetlen zavaró semmiség tudta csak kikezdeni briliáns tervét, a mindent megsemmisítő hatalmát.
Egy jóslat…
Egy gyerek…
Egy gyerek!
Hogy tudná egy ilyen gyönge emberi teremtmény fenyegetni az uralmát? A Nagyúr erre kereste a megoldást. Meg kell szereznie a teljes jóslatot, és meg kell ölnie ezt az undorító kis apróságot, aki fenyegetheti a hatalmát. Az Ő, Voldemort Nagyúr hatalmát. Egyszerűen nevetséges…
A teremben halk kopogás hallatszott. A magas háttámlájú székben, ami teljes egészében sötétbe burkolózott, most megjelent egy hófehér, vékony kéz, és apró mozdulatot tett a pálcájával. A terem ajtaja azon nyomban kinyílt, és belépett rajta egy fekete köpenyes alak. Hosszú tejfölszőke haja a vállára omlott, vékony, hegyes arca nyúzott és sebes volt. Sötét szemében azonban a diadal mámora csillogott.
Hosszú léptekkel átvágott a megvilágítatlan termen, és pár lépésnyire a széktől megállt, majd letérdelt.
- Meghoztam, amit kértél, Nagyúr! – szólt alázatosan, és köpenye rejtekéből előhúzott egy rongyos, ősrégi, és elhasználódott bőrkötéses könyvet. Ahogy a fehér kéz érte nyúlt, leszakadt a könyv alja, és széthullottak a lapjai.
- Nem tudtad volna helyreállítani, mielőtt idehozod? – csattant fel türelmetlenül egy éles hang.
- Sajnálom Nagyúr, nem tudtam megjavítani! Démon tette tönkre, az ő mágiája különböző a miénktől – mondta lehajtott fejjel a szőke alak, és gyorsan összeszedte a lapokat, majd féltve a hófehér kezekre rakta.
Végre egy lény, ami méltó ahhoz, hogy Voldemort Nagyurat szolgálja! A démon a kulcsa a végtelen hatalomnak, ami csak egy karnyújtásnyira van!
A fehér kéz belelapozott a könyvbe, ami számára ismeretlen nyelven íródott, és tele volt szimbólumokkal, amiket még soha nem látott. Szinte érezte a sugárzó erőt a könyv lapjain.
- Rendben van Lucius, csináld! – parancsolta az éles hang, és visszaadta a könyvet. A férfi bólintott, és intett egyet a pálcájával, mire a terem falai mentén lebegő gyertyák tűntek fel, és enyhe fénnyel világították meg a sötét részeket. A következő intésre a fekete kőpadlón egy ábra rajzolódott ki. Két körben egy-egy ötágú csillag tűnt fel, furcsa, kacskaringós szimbólumokkal körülvéve. Lucius beállt a kisebbik körbe, kezében a könyvvel, és a Nagyúr szigorúan vizslató tekintetétől kísérve, amitől kissé feszélyezve érezte magát. Mint egy gyerek, aki tudja, hogy a nevelő ott áll a sarkában, és figyeli minden lépését, várja, mikor követi el akár a legkisebb hibát, hogy megbüntethesse.
Fellapozta a könyvet a közepe felé, és kántálni kezdte az ismeretlen varázsigét.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
